Vége hát lassan a fél évnek. Év vége. Az elmúlás, a vég kezdete és egy szebb jövőbe vetett hit gyökereinek táptalaja. Csak nekem íly kegyetlen az érzés hogy múlik minden és mégse változik semmi. Pusztán sodródom az árral, a nagy és komor tömeggel, melyből lehetetlennek érzem kiragadni magam. Egy csordultig telt pohárnak érzem magam melynek talpa már nem bírja a súlyt melyet tartania kell és borulni készül. Csak így érzem, csak így, egyszerűen, puszta békességgel telin.....

Tavasz. Mindenkinek és mindennek a megújulását hozó kivirágzás. Virágzik már ez élet. Boldog boldogtalan megtalálja párját, és búját baját feledi időnek idejéig vagy az idők végezetéig. Hát emelt fővel kell várni az időt mely eljő ha úgy hozza a sors. És keserűségünket valaki lehúzza a hideg kétbetűsön túlra, és röhöghetünk a múlt gondjain.

Zavar, zavar, zavar....nem látok semmit....
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.