Talán egyeseknek ismerős a film címe, talán nem. A múltkor volt alkalmam megnézni.....Will Smith szerintem nagyon jól alakítja az élet sodrával harcoló embert, aki próbál mindent megtenni fia és saját életének rendezésére. Vajon hány embernek jut hasonló sors, vajon hányan próbálnak közülük ilíen hévvel kilábalni belőle. Szerintem kevesek tesznek meg ennyit a családtagjaikért. Talán nem a legjobb példa de a minap mikor éppen a délibe keringőztem át metróval és éppen elmélyülten zenét halgattam, észrevettem egy 3 gyerekes családot. Apuka-anyuka szerintem alig lehetett túl a 40-en, de a három csemete még elég csöpség volt. Az egyik olyan 5-6 a középső olyan 4 a legkisebb pedig talán alig volt 3. Jópofák voltak ahogy jólnevelten ültek az ülésen sorban mint a verebek a dróton. De a legidősebb nagyon "felnőttes" volt. Főleg a legkisebbel szemben. Mikor az idősebb elkezdett enni, akkor a legkisebb is enni szeretett volna, erre az idősebb habozás nélkül átnyújtotta a saját sütijét, amiből még jócskán volt. Aztán mikor leszáltak akkor kézenfogta a kicsit és szépen az ő tempójában kézenfogva lesegítette a metrokocsiról, majd kísérte. Kicsit gombóc nőtt a torkomba. Előjöttek a gyerekkori emlékeim.....ahogy rendre martuk egymást a nővéremmel. Mint ahogy a rossz testvérek szokták.....najó mi sem voltunk azok a kis ördögök akikre folyton rá kellett szólni, de azért nem voltunk földreszált kisangyalok. Egy szó mint száz, valahogy nem találtam emléket rá hogy a nővéremmel mikor voltunk ilyen jó testvérek..... Sajnálom az elvesztegetett időt. Ha visszaforgathatnám az idő kerekét sokszor inkább feladtam volna a vitát és lettem volna ilyen kistestvére a nővéremnek, és akkor ő is biztos így viszonyult volna hozzám mint a kisfiú az öccséhez/húgához. Csak pörgethetném vissza, a napokat,.......heteket,.....az éveket, egészen a lassan már oly távolninak tűnő múltba.
Már alig van hátra több mint egy hónap a születésnapomig, de valahogy nem tudok a jövőre gondolni, egyre csak a múlton ábrándozok. Vajon miért?! Anno mikor 18 lettem, valahogy a születésnapomon az utcán sétálva egyszer csak azon kaptam magam, hogy pörgetem magamban az eltelt évek emlékeit. Furcsa volt, de valahogy abban a pár percben egyszerre tudtam boldog és egy kicsit szomorú is lenni. Csak két évet "öregeedtem" de megint csak a múltat pörgetem magamban. Újra és újra és újra.........

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.